Nicolas Giraud / Ősz
2013. november 21. - december 12.
Megtekintés előzetes időpont egyeztetés után
Megnyitó: november 21., 19 órai kezdettel
a Francia Intezet támogatásával
Nicolas Giraud / Automne
21 novembre – 12 décembre 2013
Ouvert sur rendez-vous
Vernissage le 21 novembre à partir de 19h
avec le soutien de l'Institut français de Budapest
Né en 1978, N. Giraud vit et travaille à Paris, il développe une recherche artistique autour des mécanismes de construction de l’image. Son travail est représenté par la galerie Frank Dumont, Los Angeles.
__
Nicolas Giraud / Autumn
21 November - 12 December 2013
Please make an appointment to visit the Gallery
Exhibition opening on 21 November, beginning from 7pm
supported by Institut Francais de Budapest
2013. november 21. - december 12.
Megtekintés előzetes időpont egyeztetés után
Megnyitó: november 21., 19 órai kezdettel
a Francia Intezet támogatásával
Nicolas Giraud 1978-ban született, Párizsban él és dolgozik, a kép megszerkesztésének mechanizmusai foglalkoztatják.
A Los Angeles-i Frank Dumont galéria képviseli.
A képek időszerűtlensége rendeltetésük problémájának megoldatlan kifejezésével függ össze.*
* Kimondott, egyértelmű, változtathatatlan, beláthatatlan valami. Fel kellene fejteni az egészet, egyenként az alkotórészeket és elkezdeni olvasni őket. Nicolas Giraud egy évtizede jár ezen az úton. Művei a tanúk rá: olykor a bevésődést és a (fizikai, emlékezetbeli) eltűnést, olykor a képet és (pillanatnyi, képzeletbeli) létrejöttét idézik.
Az „Ősz” című fotósorozat egyik darabja mellett, Nicolas Giraud a Cave Canem pincéjében a „Fire Season” széria 3-as számú elemét is bemutatja, amely egyszerre önálló mű és egy nagyobb egész része. Az alapelv egyszerű: egy normál méretű, albumba szánt öntapadós matricát 1000 példányban nyomtatott ki. Tulajdonképpeni rendeltetés, vagyis ad hoc kontextus nélkül, a sorozat ezen harmadik eleme, akárcsak (a bordeaux-i ACDC és a los angelesi Dumont galériák számára készített) előző két darab, ez is egy tűzvész fotográfiai megörökítése – vidéki táj ég, a közelben egy ház, amely azonban még nem kapott lángra. Amint a helyszín és az időpont, az esemény és az alkotó kérdései tisztázottak, a kép birtokosa számára egyedül annak érdeke és nyugtalansága marad, hogy valahová odaragassza, a kívüliség állapotából kiszakítsa és a sajátjára ráillessze, beiktassa: „Egy visszafogott, ugyanakkor élvezetteli izgatottság gőgjétől sem mentes lendülettel leválasztottam a matricát fehér hátlapjáról és rövid, de vissza-visszatérő habozással, helyére illesztettem a színes képet az albumban, és ezzel a termékenynek vélt mozdulattal mintegy megkíséreltem a lehető legpontosabban keretébe illeszteni, ahol szürke árnyképe már várt rá. De elhibáztam.” (Umberto Eco). És ha, ahogyan Platon írja, a kép nem más mint hasonmás, „legelőször is az árnyakat nevezem képnek”, akkor íme, a matrica-kép birtokosa szemközt találja magát a megcsalatás (szent)háromságával. A kép sohasem történik meg, a kép már mindig itt van, a kép egy kép képe. Mégis, a tűz egészen lassan emésztő és, amikor a jelen idő egy olyan, egyre kevésbé ráutaló központozás ellen kezd védekezni, amely az összes kép lehetetlen felemésztésének ellenpontja lehetne, még akkor is, ennek a jelen időnek a megjelenítése továbbra is egy rendeltetésszerű jelenhez tapad, mégpedig azért, hogy a valóstól távolságot vegyen, és ez a mozgás, amely a fantazma működésmódjának sajátja, történetivé avatja a papír leválását, amely viszont a fénynek való kiszolgáltatás, minden kiszolgáltatás sajátja: az elkülönülés ezen minősége, amely egy olyan jelen elidegeníthetetlen része, amely azért szennyezi be magát, hogy a kívülből kivonja a kivülit.
Az „Ősz” ezt az enyészpontot mutatja meg, ahol minden a megtorpanás folyamatosságában végződik be, és ahol, most, épp most, főképp most, az értelmezés annak illúzióját ölti magára, amit általában úgy határozunk meg, mint helyet. Nicolas Giraud szerint tehát nem a képben, a képen belül kell megtalálni a helyünket, hanem, a képek elkerülhetetlen, természetszerű pusztulásában egy új paradigma nyomait keresni, amely a valóság belakására és a klasszicizmus (az őszinte ember) felszabadítására törekszik a válasz átesztetizálásával szemben, még ha a válasz igaz is volt.
fF
Szabó Marcell fordítása
__A Los Angeles-i Frank Dumont galéria képviseli.
A képek időszerűtlensége rendeltetésük problémájának megoldatlan kifejezésével függ össze.*
* Kimondott, egyértelmű, változtathatatlan, beláthatatlan valami. Fel kellene fejteni az egészet, egyenként az alkotórészeket és elkezdeni olvasni őket. Nicolas Giraud egy évtizede jár ezen az úton. Művei a tanúk rá: olykor a bevésődést és a (fizikai, emlékezetbeli) eltűnést, olykor a képet és (pillanatnyi, képzeletbeli) létrejöttét idézik.
Az „Ősz” című fotósorozat egyik darabja mellett, Nicolas Giraud a Cave Canem pincéjében a „Fire Season” széria 3-as számú elemét is bemutatja, amely egyszerre önálló mű és egy nagyobb egész része. Az alapelv egyszerű: egy normál méretű, albumba szánt öntapadós matricát 1000 példányban nyomtatott ki. Tulajdonképpeni rendeltetés, vagyis ad hoc kontextus nélkül, a sorozat ezen harmadik eleme, akárcsak (a bordeaux-i ACDC és a los angelesi Dumont galériák számára készített) előző két darab, ez is egy tűzvész fotográfiai megörökítése – vidéki táj ég, a közelben egy ház, amely azonban még nem kapott lángra. Amint a helyszín és az időpont, az esemény és az alkotó kérdései tisztázottak, a kép birtokosa számára egyedül annak érdeke és nyugtalansága marad, hogy valahová odaragassza, a kívüliség állapotából kiszakítsa és a sajátjára ráillessze, beiktassa: „Egy visszafogott, ugyanakkor élvezetteli izgatottság gőgjétől sem mentes lendülettel leválasztottam a matricát fehér hátlapjáról és rövid, de vissza-visszatérő habozással, helyére illesztettem a színes képet az albumban, és ezzel a termékenynek vélt mozdulattal mintegy megkíséreltem a lehető legpontosabban keretébe illeszteni, ahol szürke árnyképe már várt rá. De elhibáztam.” (Umberto Eco). És ha, ahogyan Platon írja, a kép nem más mint hasonmás, „legelőször is az árnyakat nevezem képnek”, akkor íme, a matrica-kép birtokosa szemközt találja magát a megcsalatás (szent)háromságával. A kép sohasem történik meg, a kép már mindig itt van, a kép egy kép képe. Mégis, a tűz egészen lassan emésztő és, amikor a jelen idő egy olyan, egyre kevésbé ráutaló központozás ellen kezd védekezni, amely az összes kép lehetetlen felemésztésének ellenpontja lehetne, még akkor is, ennek a jelen időnek a megjelenítése továbbra is egy rendeltetésszerű jelenhez tapad, mégpedig azért, hogy a valóstól távolságot vegyen, és ez a mozgás, amely a fantazma működésmódjának sajátja, történetivé avatja a papír leválását, amely viszont a fénynek való kiszolgáltatás, minden kiszolgáltatás sajátja: az elkülönülés ezen minősége, amely egy olyan jelen elidegeníthetetlen része, amely azért szennyezi be magát, hogy a kívülből kivonja a kivülit.
Az „Ősz” ezt az enyészpontot mutatja meg, ahol minden a megtorpanás folyamatosságában végződik be, és ahol, most, épp most, főképp most, az értelmezés annak illúzióját ölti magára, amit általában úgy határozunk meg, mint helyet. Nicolas Giraud szerint tehát nem a képben, a képen belül kell megtalálni a helyünket, hanem, a képek elkerülhetetlen, természetszerű pusztulásában egy új paradigma nyomait keresni, amely a valóság belakására és a klasszicizmus (az őszinte ember) felszabadítására törekszik a válasz átesztetizálásával szemben, még ha a válasz igaz is volt.
fF
Szabó Marcell fordítása
Nicolas Giraud / Automne
21 novembre – 12 décembre 2013
Ouvert sur rendez-vous
Vernissage le 21 novembre à partir de 19h
avec le soutien de l'Institut français de Budapest
Né en 1978, N. Giraud vit et travaille à Paris, il développe une recherche artistique autour des mécanismes de construction de l’image. Son travail est représenté par la galerie Frank Dumont, Los Angeles.
L’inactualité des
images est liée à l’irrésolution de l’énonciation de la question de leur
destination.*
*Chose dite, évidente, intraitable, énorme. Il
faudrait tout décortiquer, prendre un à un les éléments et les lire, les faire tomber sous la lecture.
Nicolas Giraud s’est donné cette tache depuis une dizaine d’année, ses œuvres
en témoignent. Tantôt faisant appellent à l’inscription et à sa disparition
(physique et mémorielle), tantôt à l’image et sa naissance (instantanée et
fictionnelle).
Pour Cave Canem, outre l’accrochage d’une
photographie extraite de la série « Fall », il produit pour
l'occasion « Fire
Season 3 », à la fois œuvre et élément de la série « Fire
Season ». Le principe est simple, un autocollant, au format
standard pour être disposé dans un album, est publié à 1000 exemplaires. Sans destination propre, c’est-à-dire sans
support ad hoc, ce troisième
élément de la série, comme les deux précédents (réalisés pour la galerie ACDC
de Bordeaux et pour la galerie Dumont de Los Angeles) est une photographie d’incendie - paysage de
campagne où s’élèvent les flammes près d’une maison qui ne brûle pas encore. Une fois passée la question du
lieu et de la date, de l’événement et de l’auteur, il ne reste au possesseur de
cette image rien d’autre que l’intérêt et l’intrigue de la coller, de
l’extraire du dehors pour l’apposer dans le sien,
de l’indexer « Dans un élan
discret mais non emprunt de la superbe d'une fébrilité jouissive, je séparais
l'autocollant de son film blanc et avec des hésitations brèves bien que
nombreuses, je posais l'image en couleurs à sa
place dans l'album, en essayant, dans ce mouvement que je croyais fécond,
de l’ajuster au mieux dans le cadre où son fantôme gris l’attendait. Raté. »
(Umberto Eco) ; et si comme l’écrit Platon dans La République, l’image n’est qu’un
double, « j’appelle images d’abord les ombres », le voilà, le possesseur,
face à la trinité de l’imposture. L’image n’a jamais lieu, l’image est toujours
là, l’image est une image d’image. Pourtant le feu est lent et même au moment
où le temps contemporain se pare d’une ponctuation de moins en moins allusive
qui pourrait être un pendant à l’impossibilité de consommer toutes les images, son illustration adhère encore à un actuel
destiné pour s’éloigner du réel, et ce mouvement, propre au fonctionnement du
phantasme, historicise le décollement propre à toutes expositions à la lumière,
à toutes expositions : cette qualité de la séparation inhérente d’un
présent qui s’entache à vouloir extraire le dehors du dehors.
« Automne » montre ce point de fuite où
tout fini par continuer d’arrêter, et où l’interprétation, maintenant,
maintenant même, surtout maintenant, s’habille des phares de ce qu’on définit
communément sous le nom de lieu. Nicolas Giraud propose alors de ne pas
s’installer dans les images mais que leur destruction inéluctable, naturelle, soit un nouveau paradigme
pour habiter la réalité et de débarrasser le classicisme (l’homme honnête) de sa
propension à esthétiser la réponse, fût-elle vraie.
fF
__
Nicolas Giraud / Autumn
21 November - 12 December 2013
Please make an appointment to visit the Gallery
Exhibition opening on 21 November, beginning from 7pm
supported by Institut Francais de Budapest
Born in 1978, N.Giraud lives and works in Paris, he developed an artistic research on the mechanisms of image construction. His work is represented by Frank Dumont gallery, Los Angeles.