David Engert / Excursion
2015. május 30. – 2015. június 13.
Giambattista Nolli (1692–1756) olasz építész és térképész volt. Különösen
Rómáról készített nevezetes térképéről ismert (Nuova Pianta di Roma, 1748,
16 folio és 16 in-4°), amely messze az addigi legpontosabb leírását adja
a városnak. E rajz, melyre közönségesen csak Plan de Nolli-ként szokás hivatkozni egészen az 1970-es évekig Róma
kartográfiájának fontos hivatkozási munkája maradt. Különlegessége, hogy a középületeket üres
helyekként jelölte.
Nincs senki.
Thomas Metzinger azt írja Being No One című művében, hogy Platón barlangjában nincsen senki.
A barlang magát vetíti ki. Akik pedig nézik e vetített felületet, azok maguk az
árnyak. Nincsen semmi a vetített
jelenségek mögött, illetve a megjelenés és az ön-megelenítés mögött. Žižek
ehhez még azt fűzi hozzá, hogy ez az abszolút paralaxis : az abszolút
hézag a másikkal való találkozás tapasztalata illetve a « mögöttes üresség » között. Excursion, Engert Dávid építész Excursion (Exkurzus) című
kiállítása ebbe a paralaxisba taszítja bele a nézőt. Elsőre a nézőpontok
centralitásával kecsegtet és a topográfia születési helyének bemutatását
ígéri. Ám ez csak a látszat. Valójában az Excursion Spinoza abszolút sebességét
mutatja be és azt állítja, hogy azok az árnyak, akik mi magunk vagyunk, még
csak nem is fikciók, hanem különféle sebességek az állandóan megállapított és
kimondott szituáció (amiben éppen magunkat találjuk) és aközött (a minden
pillanatban ott lévő) üresség között, hogy közben semmi sincsen rejtve, vagyis
a látszat mögött nincsen semmi.
Nincsen kívül.
Az « Excursion-diszpozitív »
nagyon egyszerű. Néhány fotó a falon és kész : e fotók felmutatják a
legtávolabbit itt : lehetőségeket, a negáció lehetőségeit. E fotók a Cave
Canem galéria környékéről készült városi tájképek. Mindegyik
« távolról » készült felvétel, és mindegyiknek megvan a saját sebessége. Az expozíciós időt, szó szerint véve e fogalmat, úgy kezeli Engert
mint a tekintet helyét : és ezáltal ezek a fotók, ha azt nem is képesek
megmutatni, amit nem látunk, onnan, ahonnan nem látjuk, mégis azt veszik célba,
amit nem látunk mégpedig onnan, ahonnan nem látjuk. A képek megtekintése után a
néző retinájába égve nem marad más emlék, pontosabban nem kevesebb marad ott,
mint saját fantazmája arról, hogy látta, amit nem látott, miközben látott. A
néző óhatatlanul keresni fog magának egy saját világát stabilizáló fix pontot, ahonnan
a döntést egy igenre vagy egy nemre redukálhatja. E döntése azonban
inkább csak az illúzió szüségszerűségét fogja helyben hagyni, semmint magát az
illúziót. Ilyen módon David Engert, miközben elhiteti velünk, hogy a külvilágot
mutatja meg (igen, látjuk, hogy « ez nem az, amit látunk »/nem, nem
látjuk azt, hogy «ez az, amit nem látunk ») valójában azokat a
lehetőségfeltételeket mutatja meg, amelyek a néző negációjának negációjában az
áthidalhatatlan paralaxist tárják fel. Az Excursion
sajátos hézaga, rése talán maga a sebesség. Itt a néző az exkurzus, saját maga hors-sujet-je. A szubjektum
szubjektum-nélküliségének, (tárgytalanságának) szubjektuma kiterítve a látszat
egyedül létező felszínén. Ő az, aki igenre vagy nemre pályázik.
« Cím » lesz..
fF
Szabó Zsigmond fordítása
David Engert / Excursion
30 mai 2015 – 13 juin 2015
Giambattista Nolli (1692–1756) fut un architecte et cartographe italien. Il est surtout connu par un grand plan de Rome (Nuova Pianta di Roma, gravé et édité en 1748, en 16 feuilles in-folio et 16 in-4°), qui était de loin la description la plus précise faite de la ville. Ce plan, dit Plan de Nolli, a servi de référence à la cartographie romaine jusque dans les années 1970. Le plan Nolli a pour particularité de représenter tous les édifices à accès public comme du vide.
Il n’y a personne.
Thomas Metzinger écrit dans Being No One qu’il n’y a personne dans la caverne de Platon. La caverne se
projette elle-même. Ceux qui regardent l’écran sont eux-mêmes des ombres. Il
n’y a rien derrière les apparences, derrière l’apparence-à-soi. Žižek ajoute que c’est là la parallaxe par
excellence : cet écart absolu entre l’expérience de la rencontre de l’autre
et le « rien derrière ». Excursion,
le dispositif de David Engert, architecte, nous y jette. Promettant au premier
abord la centralité des points de vues et un lieu de naissance de la topographie,
Excursion dit finalement dans la
vitesse absolue de Spinoza que les ombres que nous sommes ne sont mêmes pas des
fictions, mais des vitesses dans l’écart entre la situation perpétuellement
énoncée (où nous sommes) et le fait qu’il n’y a rien de caché (à chaque instant).
Il
n’y a pas de dehors.
Le
dispositif d’Excursion est très
simple, quelques photographies aux murs montrent le plus loin arrivé jusqu’ici, elles sont possibles, elles sont des
possibilités de la négation. Photographies du paysage urbain autour de la
galerie Cave Canem, elles ont été prises « à distance », chacune
ayant sa propre vitesse. En prenant
le lieu d’exposition au pied de la lettre comme lieu du regard, ces
photographies si elles ne révèlent pas ce que l’on voit depuis d’où l’on ne voit
pas, elles visent ce que l’on ne voit pas depuis d’où l’on ne voit pas. Ce qui
reste dans la mémoire rétinienne du visiteur n’est rien moins ce que son
fantasme de voir ce qu’il ne voit pas quand il voit. Il cherchera un point qui stabilise son monde, qui lui permettra de réduire
la décision à un oui ou à un non. Décision qui valide plus le nécessaire de l’illusion
que l’illusion elle-même. Ainsi David Engert en faisant mine de présenter le
semblant, met en place les conditions qui font apparaître dans la négation de
la négation de celui qui regarde, l’écart. L’écart particulier d’Excursion serait peut-être la vitesse
elle-même. Et c’est le visiteur qui est l’excursion, maintenu dans son
hors-sujet, le sujet du hors-sujet du sujet, sellé à la seule surface des
apparences, il titre pour un oui ou pour un non. Il titre.
fF