05

Matt Coco / Un livre des merveilles #2
29 avril – 15 mai 2013

La description de la douleur est un contresens. Il faut voir tout en beau.
 Comte de Lautréamont

Matt Coco présente deux pièces à Cave Canem, deux pièces n’en formant qu’une, une série de 65 dessins et une pièce sonore enregistrée au studio de l’Opéra de Lyon.  Le principe en est simple : ayant envoyé à 65 personnes un dessin de la série accompagné de quelques questions, elle a ensuite collecté les réponses qui sont la matière première de la pièce sonore. On s’en tiendra là pour le modus operandi. Sous des dehors pseudo-sociologiques, pseudo-participatifs, pseudo-architecturaux, Matt Coco formule et reformule sans cesse la question de l’ignorance du discours. La description n’est pas impossible, elle donne à voir ce qu’elle omet, ce dont elle pense ne plus avoir à se soucier. C’est d’ailleurs le principe du conte. Tremper le gâteau qui répond sans se noyer, le baba au rhum de la dialectique. Matt Coco donne cette fausse possibilité d’impossibilité de tramer ce qui reste de paroles dans l’archive, dans l’archivage. En jouant des échelles, des codes et des partitions, elle propose l’événement dans ce qui détient la mémoire, rejouant l’effervescence même dans l’obscurité de l’inter-prêté. Elle tente de faire illusion illusoire entre la matière et le temps pour poser la question du temps historique intrinsèque à la condition humaine.  On peut citer André Gide qui dans Les nourritures terrestres lance la phrase « Il y a d'étranges possibilités dans chaque homme. Le présent serait plein de tous les avenirs, si le passé n'y projetait déjà une histoire» pour illustrer le geste qui, nonobstant une crise aussi contemporaine que vieille,  se fait maître et esclave ce que nous décidons comme prompte à faire partie de notre récit. Il s’agirait ici de le défaire, de l’amener de le ramener à la fragmentation qui balbutie la promesse de dire ce que recouvre la chose présentée.  Matt Coco « s’amuse » à recouvrir ce qu’elle – faussement innocemment – pense détenir de  ce qu’elle inaugure : la dispute entre le mentir et le mensonge, entre le m’en tire et le ment songe. La vérité deviendra ici, devant, derrière, ici même, la récolte de l’incompréhensible qui fait sens.  Nous n’avons pas manqué le dé-but, le but n’a que l’apanage du recomposé, l’artiste est un témoin qui ment dans la lumière, dit la vérité dans l’obscurité. Et tout est gris et beau, conditions du regard et de la lecture.

fF

Matt Coco / Egy csodák könyve #2
2013. április 29. - május 15.

A fájdalom leírása tévedés. Mindent szépnek kell látni.

Comte de Lautréamont

Matt Coco két műve lényegében egyetlen egy: 65 rajz és egy hangfelvétel, melyet a Lyoni Operaházban rögzítettek. Az alapelv egyszerű: a sorozat minden rajzát, néhány kérdés kíséretében elküldte valakinek, az egybegyűjtött válaszok képezik a hangfelvétel szövegének alapját. Egyfajta modus operandi mutatkozik meg itt. A pszeudo-szociológia, pszeudo-képviseletiség és pszeudo-építészet álcája mögött Matt Coco szüntelenül meg- és újrafogalmazza a diskurzus tudatlanságának kérdését. A leírás nem lehetetlen, hanem azt mutatja meg, amit mellőz, amelyre, úgy sejti, többé már nem lesz gondja. Egyébiránt innen indul az egész mese. Hiába tunkoljuk a süteményt, a dialektika piskótája nem ázik át. Matt Coco azon lehetetlenség hamis lehetőségét kínálja, hogy létrehozzuk, ami az archívumban, az archiválásban a beszédből megmarad. A különféle léptékek, jelek és jelzések játékba hozásával magát az eseményt mutatja meg az emlékezet területén, az értelmezett sötétjében is újra és újra bekövetkező forrongást. Anyag és idő köztességében a látszatszerű látszatra tesz kísérletet, a historikus idő kérdésére, amely az emberi állapot lényegéhez tartozik. André Gide-et idézhetnék, aki a Földi táplálékokban így szól: „Minden egyes emberben különös lehetőségek rejlenek. Ha a múlt nem vetítene rá már kezdetektől egyfajta történetet, a jelen a jövők összességével volna telített.” Olyasfajta gesztust illusztrálva, amely egy éppannyira aktuális, mint réges-régi válság ellenére, egyszerre ura és szolgája annak, melyet történetünk részévé teszünk. Szét kellene szedni, elragadni és visszavezetni a töredékességhez, amely annak ígéretét dadogja, hogy egyszer kimondatik, amit a felmutatott dolog eltakar. Matt Coco abban leli „örömét”, hogy - hamis ártatlansággal – elfedi, amiről azt gondolja, hogy a leleplezésből birtokol: a kétféle hazugság (m’en tire / ment songe) között zajló vitát. Az igazság itt, elől és hátul, a szemünk láttára, az értelmet nyert értelmetlen termésévé válik. Nem maradtunk le kezdetéről,  hiszen a célnak egyedül az újraalkotott osztályrésze jutott, a művész pedig olyan tanú, aki a fényben hazudik, és igazat a sötétségben beszél. Minden szürke és minden szép, akár a tekintet és az olvasás feltételei.

fF

Szabó Marcell fordítása