09

 

David Engert / Excursion

2015. május 30. – 2015. június 13.

Giambattista Nolli (1692–1756) olasz építész és térképész volt. Különösen Rómáról készített nevezetes térképéről ismert (Nuova Pianta di Roma,  1748,  16 folio és 16 in-4°), amely messze az addigi legpontosabb leírását adja a városnak. E rajz, melyre közönségesen csak Plan de Nolli-ként szokás hivatkozni egészen az 1970-es évekig Róma kartográfiájának fontos hivatkozási munkája maradt.  Különlegessége, hogy a középületeket üres helyekként jelölte.

Nincs senki.

Thomas Metzinger azt írja Being No One című művében, hogy Platón barlangjában nincsen senki. A barlang magát vetíti ki. Akik pedig nézik e vetített felületet, azok maguk az árnyak.  Nincsen semmi a vetített jelenségek mögött, illetve a megjelenés és az ön-megelenítés mögött. Žižek ehhez még azt fűzi hozzá, hogy ez az abszolút paralaxis : az abszolút hézag a másikkal való találkozás tapasztalata illetve a « mögöttes  üresség » között. Excursion, Engert Dávid építész Excursion (Exkurzus) című kiállítása ebbe a paralaxisba taszítja bele a nézőt. Elsőre a nézőpontok centralitásával kecsegtet és a topográfia születési helyének bemutatását ígéri.  Ám ez csak a látszat. Valójában az Excursion Spinoza abszolút sebességét mutatja be és azt állítja, hogy azok az árnyak, akik mi magunk vagyunk, még csak nem is fikciók, hanem különféle sebességek az állandóan megállapított és kimondott szituáció (amiben éppen magunkat találjuk) és aközött (a minden pillanatban ott lévő) üresség között, hogy közben semmi sincsen rejtve, vagyis a látszat mögött nincsen semmi.

Nincsen kívül.

Az « Excursion-diszpozitív » nagyon egyszerű. Néhány fotó a falon és kész : e fotók felmutatják a legtávolabbit itt : lehetőségeket, a negáció lehetőségeit. E fotók a Cave Canem galéria környékéről készült városi tájképek. Mindegyik « távolról » készült felvétel, és mindegyiknek megvan a saját sebessége. Az expozíciós időt, szó szerint véve e fogalmat, úgy kezeli Engert mint a tekintet helyét : és ezáltal ezek a fotók, ha azt nem is képesek megmutatni, amit nem látunk, onnan, ahonnan nem látjuk, mégis azt veszik célba, amit nem látunk mégpedig onnan, ahonnan nem látjuk. A képek megtekintése után a néző retinájába égve nem marad más emlék, pontosabban nem kevesebb marad ott, mint saját fantazmája arról, hogy látta, amit nem látott, miközben látott. A néző óhatatlanul keresni fog magának egy saját világát stabilizáló fix pontot, ahonnan a döntést egy igenre vagy egy nemre redukálhatja. E döntése azonban inkább csak az illúzió szüségszerűségét fogja helyben hagyni, semmint magát az illúziót. Ilyen módon David Engert, miközben elhiteti velünk, hogy a külvilágot mutatja meg (igen, látjuk, hogy « ez nem az, amit látunk »/nem, nem látjuk azt, hogy «ez az, amit nem látunk ») valójában azokat a lehetőségfeltételeket mutatja meg, amelyek a néző negációjának negációjában az áthidalhatatlan paralaxist tárják fel. Az Excursion sajátos hézaga, rése talán maga a sebesség. Itt a néző az exkurzus, saját maga hors-sujet-je. A szubjektum szubjektum-nélküliségének, (tárgytalanságának) szubjektuma kiterítve a látszat egyedül létező felszínén. Ő az, aki igenre vagy nemre pályázik. « Cím » lesz..

fF

Szabó Zsigmond fordítása

David Engert / Excursion 

30 mai 2015 – 13 juin 2015

Giambattista Nolli (1692–1756) fut un architecte et cartographe italien. Il est surtout connu par un grand plan de Rome (Nuova Pianta di Roma, gravé et édité en 1748, en 16 feuilles in-folio et 16 in-4°), qui était de loin la description la plus précise faite de la ville. Ce plan, dit Plan de Nolli, a servi de référence à la cartographie romaine jusque dans les années 1970. Le plan Nolli a pour particularité de représenter tous les édifices à accès public comme du vide. 

Il n’y a personne.

Thomas Metzinger écrit dans Being No One qu’il n’y a personne dans la caverne de Platon. La caverne se projette elle-même. Ceux qui regardent l’écran sont eux-mêmes des ombres. Il n’y a rien derrière les apparences, derrière l’apparence-à-soi.  Žižek ajoute que c’est là la parallaxe par excellence : cet écart absolu entre l’expérience de la rencontre de l’autre et le « rien derrière ». Excursion, le dispositif de David Engert, architecte, nous y jette. Promettant au premier abord la centralité des points de vues et un lieu de naissance de la topographie, Excursion dit finalement dans la vitesse absolue de Spinoza que les ombres que nous sommes ne sont mêmes pas des fictions, mais des vitesses dans l’écart entre la situation perpétuellement énoncée (où nous sommes) et le fait qu’il n’y a rien de caché (à chaque instant).

Il n’y a pas de dehors.

Le dispositif d’Excursion est très simple, quelques photographies aux murs montrent le plus loin arrivé jusqu’ici, elles sont possibles, elles sont des possibilités de la négation. Photographies du paysage urbain autour de la galerie Cave Canem, elles ont été prises « à distance », chacune ayant sa propre vitesse. En prenant le lieu d’exposition au pied de la lettre comme lieu du regard, ces photographies si elles ne révèlent pas ce que l’on voit depuis d’où l’on ne voit pas, elles visent ce que l’on ne voit pas depuis d’où l’on ne voit pas. Ce qui reste dans la mémoire rétinienne du visiteur n’est rien moins ce que son fantasme de voir ce qu’il ne voit pas quand il voit.  Il cherchera un point qui stabilise son monde, qui lui permettra de réduire la décision à un oui ou à un non. Décision qui valide plus le nécessaire de l’illusion que l’illusion elle-même. Ainsi David Engert en faisant mine de présenter le semblant, met en place les conditions qui font apparaître dans la négation de la négation de celui qui regarde, l’écart. L’écart particulier d’Excursion serait peut-être la vitesse elle-même. Et c’est le visiteur qui est l’excursion, maintenu dans son hors-sujet, le sujet du hors-sujet du sujet, sellé à la seule surface des apparences, il titre pour un oui ou pour un non. Il titre.

fF