13

Franck Fontaine

hors les murs

Le cas décliné 

2016. 11. 20. – 2016. 12. 4.

photo Kristóf Varsányi

Though you might hear laughing, spinning, swinging madly through the sun
It's not aimed at anyone
It's just escaping on the run
And but for the sky there are no fences facing
And if you hear vague traces of skipping reels of rhyme
To your tambourine in time
It's just a ragged clown behind
I wouldn't pay it any mind
It's just a shadow you're seeing that he's chasing!

(Bob Dylan, Mr. Tambourine Man)

The bar.

You pose a bar. You stay put on one side, the other side is put.  The bar, you and the other side cannot exist seperately. All three degenerate into the null-dimensional space and all three emerge therefrom simultaneously. ‘Existence is duality: nonexistence is nonduality.’ (the big sutra)

The bar casts its perpendicular shadow on the wall in front of you with a slight parallax wedged in between the two planes cast by your own shadow. The shadow of your shadow is this shift. The lee side, from where you see the left side and the right side in front of you is either the left side or the right side. Whichever - is but the whim of the shadow of the wind.

You are outside. Inside the room, but outside the other half of the same room. The room is your tomb under construction.  That is why if you look down somewhere through a broken window you’ll see the photograph of an empty grave under construction. It may not be yours but it might just as well be, since you cannot see the room you happen to find yourself in from the outside.

There are windows and doors seducing you out of the room. If you step up to one of them to address the crowd you shall see the shaft upon which it gives. Across your chest, a little lower, comfortably for your hands to perch upon there is a bar. You hold on to it. You grip it. Not so much because it is safe but rather this is how you can fly over and master the space ahead. You can lean out without falling. You can deliver your speech that you have been preparing for so long. The bar keeps you out and holds you back.

One bar, two bars, three bars. The body is barred from speech barred from the real of the mind. How can they be entwined if all three of them are barred from one another?

                There are pictures on the wall.  Images of empty crotchets and the missing images pending from them. The image is ever invisible because it’s you looking at the image. But nails are driven into the wall twice. Or as many times as you want. At least twice. Not before everybody meets everybody else twice that it will be over – said my son.

                The real is the imaginary is the symbolic. There must be a way out of here said the joker to the thief. The pictures hanging from the walls are hooks that may or may not hook you. A under B above C above B under A. You keep wandering in your own unnamed grave under construction. Wake up!

...

Szabó Zsigmond

La barre.

                Vous placez une barre. Vous restez d'un côté, l'autre côté reste. La barre, vous et l'autre côté ne peuvent exister séparément. Tous trois se dégénèrent vers l'espace non-dimensionnel et tous trois en émergent simultanément. ‘L'existence est dualité: la non-existence est non-dualité.’ (Le grand sūtra)

                 La barre projette son ombre perpendiculaire sur le mur qui vous fait face avec une légère parallaxe coincée entre les deux plans projetés par votre propre ombre.  L'ombre de votre ombre est ce déplacement. Le côté sous le vent, d'où vous voyez le côté gauche et le côté droit en face de vous est soit le côté gauche ou le côté droit. Quel qu'il soit - ce n'est que le caprice de l'ombre du vent.

                Vous êtes dehors. À l'intérieur de la pièce, mais à l'extérieur de l'autre moitié de la même pièce. La pièce est votre tombe en construction. C'est pourquoi si vous regardez en contrebas quelque part au travers d'une fenêtre brisée vous verrez la photographie d'une tombe vide en construction. Peut-être n'est-ce pas la vôtre, mais elle pourrait tout aussi bien l'être, puisque depuis l'extérieur, vous ne pouvez pas voir la pièce où il se trouve que vous vous trouvez.

                               Il y a des fenêtres et des portes qui vous attirent hors de la pièce. Si vous vous présentez à l'une d'elle pour vous adresser à la foule vous verrez le puits sur lequel elle donne. À hauteur de torse, un peu plus bas, où vos mains peuvent confortablement s'y percher, il y a une barre. Vous la tenez. Vous l'empoignez. Pas tellement parce que cela est sauf, mais plutôt c'est comme cela que vous pouvez vous projeter et maîtriser l'espace devant. Vous pouvez vous pencher sans tomber. Vous pouvez donner votre discours que vous préparez depuis si longtemps. La barre vous garde et vous retient en arrière.

Une barre, deux barres, trois barres. Le corps est barré du discours barré du réel de la pensée. Comment peuvent-elles être enlacées si toutes trois sont barrées les unes les autres.

                Il y a des images sur le mur. Images de noires vides d'où pendent les images manquantes. L'image est à jamais invisible puisque c'est vous qui la regardez. Mais les clous sont plantés dans le mur par deux fois. Ou autant de fois que vous voulez. Au moins deux fois. Cela ne sera pas fini avant que tout le monde ne rencontre tout le reste deux fois – dit mon fils.

                Le réel est l'imaginaire est le symbolique. Il doit y avoir une façon de sortir d'ici dit le farceur au voleur. Les images pendantes des murs sont des crochets qui pourraient ou ne pourraient pas vous accrocher. A en-dessous de B au-dessus de C au-dessus de B en-dessous de A. Vous déambulez constamment dans votre propre tombe sans nom, en construction. Réveillez-vous ! 

 ...

Szabó Zsigmond

(Traduction Augustin Fontaine)

A korlát.

            Felteszel egy korlátot. Az egyik oldalon te maradsz, a másik oldal marad. A korlát, te és a másik oldal nem tud külön létezni. Mind a három a null-dimenziós térbe folyik és mind a három egyszerre tör fel onnan. “A létezés kettőség: a nem-létezés pedig nemkettőség.” (Nagy Szútra)

            Az előtted lévő falra a korlát ráveti merőleges árnyékát enyhe parallaxissal, amely a saját árnyékod által vetett két két sík közé ékelődik. Az árnyékod árnyéka ez az eltolódás. A szél alatti oldal, ahonnan az előtted lévő bal és jobb oldalt látod, az lehet a bal vagy a jobb oldal is. Bármelyik legyen is – ez csak a szél árnyékának a szeszélye.

            Kívül vagy. A szobán belül, de ugyanazon szoba másik felén kívül. A szoba a készülőben lévő sírod. Ezért, ha egy betört ablakon keresztül valahova lenézel, egy készülőben lévő üres sír fényképét fogod látni. Lehet, nem a tiéd, de akár lehetne a tiéd is, mivel kívülről nem láthatod a szobát, ahol úgy tűnik, magadat találod.

                Ablakok és ajtók csábítanak a szobából kifelé. Ha odamész az egyikhez, hogy a tömeg felé fordulj, meg fogod látni a tengelyt, amelyre nyílik. A mellkassal egy vonalban, egy kicsit lejjebb, ahol a kezeddel kényelmesen megtámaszkodhatsz, van egy korlát. Megfogod. Megragadod. Mégsem olyan hevesen, mert bár biztonságot nyújt, de inkább így tudsz felette szárnyalni és uralni az előtted elterülő teret. Áthajolhatsz anélkül, hogy leesnél. Megtarthatod a beszédedet, amelyre már oly régóta készülsz. A korlát kint tart és visszatart.

Egy korlát, két korlát, három korlát. A test elkorlátozott az elme valóságától elkorlátozott beszédtől. Hogy fonódhatnak össze, ha mind a három egymástól korláttal elválasztott?

Képek vannak a falon. Üres képakasztók és a róluk hiányzó képek képei. A kép sohasem láthatatlan, mert te vagy az, aki a képet nézi. Viszont a szögek kétszer vannak a falba ütve. Vagy ahányszor csak akarod. Legalább kétszer. Addig nem lesz vége, amíg mindenki kétszer nem találkozik mindenkivel – mondta a fiam.

            A valós a – képzeletbeli a – szimbolikus. Muszáj egy kiútnak lennie, mondta a tréfálkozó ember a tolvajnak. A falakról lógó képek akasztók, melyek vagy felakaszthatnának téged, vagy nem. A a B alatt, B a C felett, C a B felett, B az A alatt. Csak bolyongsz a saját, név nélküli, készülőben lévő sírodban. Ébredj fel!

                 

...

Szabó Zsigmond

(Németh Réka fordítása)